"Für klare Ziele und mit klaren Mitteln setzte er sich für die Interessen seiner Volksgruppe ein"

Otto Heinek wurde in Budapest die letzte Ehre erwiesen

"Tiszta célokért, tiszta eszközökkel harcolt népcsoportja érdekeiért" 

Megrendeltünk búcsúztattuk elnökünket, Heinek Ottót

Hunderte verabschiedeten sich von Otto Heinek und gaben ihm das letzte Geleit am 6. September in Budapest, in der Makovecz-Aufbahrungshalle des Farkasréti-Friedhofs. Der Vorsitzende der Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen verstarb nach langer, schwerer Krankheit am 20. August, im Alter von 58 Jahren. Seiner Trauerfeier wohnten neben Verwandten, Freunden und Mitarbeitern auch Staatspräsident János Áder, zahlreiche Persönlichkeiten, die sich für das Anliegen der Nationalitäten in Ungarn einsetzen, sowie viele Vertreter der deutschen Gemeinschaft bei.

Több százan vettek búcsút Heinek Ottótól, és rótták le kegyeletüket szeptember 6-án Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz kápolnájánál. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnöke augusztus 20-án 58 éves korában hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség után. Családja, barátai és kollégái mellett Áder János köztársasági elnök, a hazánkban élő nemzetiségek ügyét segítő közéleti személyiségek és a magyarországi német közösség tagjai búcsúztatták.

Tief betroffen nahmen wir heute von Otto Heinek, dem Vorsitzenden der Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen Abschied. Unsere Trauerfeier begann mit der Ungarische Nationalhymne und der Hymne der Ungarndeutschen, vorgetragen von der Wemender Deutschen Blaskapelle.

Megrendülten vettünk búcsút Heinek Ottótól, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökétől. Az ünnepélyes búcsúztató Magyarország Himnuszával és a Magyarországi Németek Himnuszával vette kezdetét.

„Das Schönste was ein Mensch hinterlassen kann, ist ein Lächeln im Gesicht derjenigen, die an ihn denken...”, schrieb ein unbekannter Verfasser. Die Spuren, die Otto Heinek in der Geschichte der Ungarndeutschen und in unseren Herzen hinterlassen hat, rufen großartige Errungenschaften und schöne Erinnerungen wach.

"Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. (…) Okosan élj! De főleg: szépen! (…) Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is! Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. (…) Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket! (…) Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege! Úgy élj!” - írja Hankiss János. Amikor Ottóra emlékezünk, úgy érezzük, hogy megfogadta az író minden szavát.

Otto Heinek wurde am 6. Februar 1960 in Mohatsch geboren. Er besuchte die Grundschule im Heimatort Borjad und maturierte 1978 am Deutschen Minderheitenklassenzug des Klara-Leőwey-Gymnasiums zu Fünfkirchen. Nach dem Armeedienst erwarb er 1983 an der Pädagogischen Hochschule in Fünfkirchen das Lehrerdiplom für deutsche und ungarische Sprache und Literatur. Von 1983 bis 1990 war er Mitarbeiter der Neuen Zeitung, absolvierte dabei ein postgraduales Journalistikstudium, Fachrichtung Innenpolitik. Von 1990 bis 1995 war er Regierungsrat im Amt des Ministerpräsidenten, dann Hauptabteilungsleiter im Regierungsamt für Nationale und Ethnische Minderheiten, und bekleidete die Position des stellvertretenden Vorsitzenden von 1995 bis 1999.

1999 wurde er zum hauptamtlichen Vorsitzenden der Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen gewählt und zuletzt 2014 wiedergewählt.

                  Mit ungeheurer Energie, mit Pflichtbewusstsein, Können, Weisheit und Ausgeglichenheit bahnte er den Weg der in Ungarn lebenden deutschen Gemeinschaft: unter seiner Leitung erstarkten die deutschen Selbstverwaltungen und Zivilorganisationen landesweit, und gewannen die Bildungseinrichtungen an Eigenverantwortung; während seiner Amtszeit verankerte die Landesselbstverwaltung ihre Ziele in einer Strategie, und auch die Kontakte mit anderen Nationalitäten, sowie mit den deutschen Minderheiten der anderen Länder wurden intensiviert. Als Krönung seines Schaffens konnten die Ungarndeutschen 2018 einen Abgeordneten ins Parlament entsenden.

         Für seinen mühevollen Einsatz für die Nationalitäten Ungarns durfte er 1999 das Offizierskreuz des Verdienstordens der Republik Ungarn, 2004 das Große Verdienstkreuz des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschland entgegennehmen.

              Er war in einer Person Nationalitätenpolitiker, Fachmann und Mensch, der für uns immer da war.

Heinek Ottó 1960. február 6-án született Mohácson. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, Borjádon végezte. 1978-ban érettségizett Pécsett, a Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatán. A sorkatonai szolgálat teljesítését követően 1983-ban szerzett német és magyar szakos tanári diplomát a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 1983-tól 1990-ig a magyarországi németek hetilapja, a Neue Zeitung munkatársa volt, eközben belpolitikai szakirányú újságírói másoddiplomát szerzett. A rendszerváltást követően a Miniszterelnöki Hivatalhoz került, ahol a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatalnál kormánytanácsosként dolgozott. Még ugyanebben az évben főosztályvezetővé, majd 1995-ben a hivatal elnökhelyettesévé nevezték ki.

1999-ben választották meg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökévé, tisztségében újra és újra megerősítették.

                   Elképesztő energiával, kötelességtudattal, hozzáértéssel, bölcsességgel és higgadtsággal egyengette a hazánkban élő német közösség útját, irányításával a számtalan egyéb eredmény mellett országszerte megerősödtek a német önkormányzatok és civil szervezetek, önállósodtak és fejlődtek az oktatási intézmények; a vezetése alatt született meg az országos német önkormányzat stratégiája, eközben pedig erősödtek a hazánkban élő további nemzetiségekkel, valamint a más német kisebbségekkel való kapcsolatok. Munkássága megkoronázásaképp 2018-ban német nemzetiségi képviselő kerülhetett a Magyar Országgyűlésbe.

                      A magyarországi nemzetiségek érdekében kifejtett áldozatos munkájáért 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, majd 2004-ben a Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztje kitüntetésben részesült.

                       Elválaszthatatlan személyében a nemzetiségpolitikus, a szakember és az ember, aki mindannyiunk számára mindig jelen volt.

Die ersten Abschiedsworte an der Trauerfeier sprach die für den Schutz der Rechte der in Ungarn lebenden Nationalitäten zuständige Stellvertreterin des Ombudsmannes für Grundrechte, Dr. Erzsébet Sándor-Szalay, die lange Jahre hindurch mit Otto Heinek zusammenarbeitete: „Er war ein besonnener, rationaler, aber energischer Nationalitätenleiter, der sich für die Interessen der Ungarndeutschen durchgehend aufrichtig einsetze – im In- und im Ausland gleichermaßen. Er kämpfte für klare Ziele und mit klaren Mitteln, er argumentierte, vermittelte und diskutierte. Nicht nur die deutsche Gemeinschaft trauert um ihn: die ganze Nationalitätenpolitik Ungarns verlor durch seinen Tod eine herausragende Persönlichkeit. Eine maßgebliche Stimme verstummte für immer.“

A gyászszertartáson elsőként dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes mondott búcsúbeszédet, akit a sokéves munkakapcsolat mellett személyes barátság is fűzött Heinek Ottóhoz: - Megfontolt, higgadt, racionális, de energikus nemzetiségi vezető volt, aki mindvégig hitelesen tudta képviselni a magyarországi németek érdekeit itthon és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Tiszta eszközökkel, tiszta célokért harcolt következetesen: érvelt, közvetített, egyeztetett. Így hát nem csak a német közösség gyászolja most vezetője elvesztését, halálával az egész hazai nemzetiségi politika kiemelkedő egyénisége távozott körünkből, egy meghatározó hang hallgatott el örökre.

Unermüdlich bereiste Otto Heinek das Land, um seine Landsleute auch persönlich zu treffen. Auch nach Fünfkirchen führte ihn sein Weg sehr oft – unter anderem auch in der Vertretung des Trägers des Valeria-Koch-Bildungszentrums. Möge die Straße uns zusammenführen lautete der Titel des Liedes, mit dem sich der Chor der Schule auch im Namen von vielen von Otto verabschiedete.

Ottó időt és fáradságot nem kímélve járta az országot, hogy személyesen is találkozzon a közösségünk tagjaival. Fenntartói szerepben is gyakran vezetett az útja Pécsre, a Koch Valéria Oktatási Központba. Möge die Straße uns zusammenführen – Bár kereszteznék még egymást az útjaink! – ez volt a címe a dalnak, amellyel az iskola kórusa sokak nevében is lerótta tiszteletét.

Im Namen der Deutschen Botschaft Budapest würdigte Otto Heineks Person und Lebenswerk Gesandter Klaus Streicher: „Die Förderung der deutschen Minderheit wie der deutschen Sprache in Ungarn waren eng mit der Person Otto Heinek verbunden. Initiativen, die aus der Gemeinde kamen, fanden stets seine Unterstützung und er half bei der praktischen Umsetzung, wo er konnte. Sein feines Gespür für den richtigen Moment hat ihm immer dabei geholfen, die schwierige Gratwanderung zwischen Kontinuität und Fortschritt zu meistern."

A budapesti Német Nagykövetség nevében Klaus Streicher követtanácsos méltatta az elnök személyét és életművét: - A német nemzetiség fennmaradásának és a német nyelv megtartásának ügye szorosan egybeforrt Heinek Ottó nevével. Mindvégig támogatta a közösség soraiban megfogant ötleteket, és ahol csak tudott, segített azok megvalósításában. Különleges érzékkel tudta megragadni a megfelelő pillanatot, és ez a képessége segített neki abban, hogy mindig megtalálja a folytonosság és a haladás közti középutat.

Die Stadt Seksard war Otto besonders lieb, und die Deutsche Bühne Ungarn war ihm als Träger und als Privatperson gleichwohl eine Herzensangelegenheit. Als Symbol seiner Kulturverbundenheit trug Katalin Lotz, die Intendantin der DBU das von Theaterteam ausgewählte Gedicht „Jenseits“ von Valeria Koch vor.

Szekszárd városához Ottó ezer szállal kötődött. Az egyik ilyen szál a Magyarországi Német Színház, amelynek sorsa jó gazdaként, de magánemberként is szívügye volt. A kultúra iránti mély elköteleződése jelképeként hangzott el a DBU társulata által választott Koch Valéria Jenseits című vers, Lotz Katalin színházigazgató tolmácsolásában. 

Rührend verabschiedete sich auch Dr. Michael Józan-Jilling, Mitglied der LdU-Vollversammlung und einer der besten Freunde von Otto Heinek: „Trotz seines allzu kurzen Lebens ist sein Lebenswerk vollbracht und kein Torso: Seit der Wende setzte er sich unermüdlich für die Angelegenheiten der Nationalitäten ein. Ich kann mich noch zum Beispiel gut daran erinnern, dass wir Mitte der 90er viel über die vom Gesetzt ermöglichte kulturelle und Bildungsautonomie geträumt haben. Unter seiner Leitung kam schließlich ein ganzes Netzwerk von deutschen Selbstverwaltungen getragenen Bildungs- und Kulturinstitutionen zustande. Er war nicht nur ein guter Leiter, der die Gemeinschaft zusammenhalten konnte, sondern auch ein sensibler und liebevoller Freund.“

Megható beszéddel búcsúzott Dr. Józan-Jilling Mihály, az országos német önkormányzat közgyűlésének tagja is, akit több évtizedes szoros barátság fűzött az elnökhöz. - A kurtára szabott életévek ellenére életműve nem torzó: teljes és nagy ívű pályát tudhat maga mögött. A rendszerváltás óta óriási erőbedobással dolgozott a hazánkban élő nemzetiségekért. Emlékszem például, hogy a 90-es évek közepén sokat álmodoztunk együtt a törvény biztosította oktatási és kulturális autonómiáról. Aztán a vezetése alatt a német önkormányzatok által fenntartott oktatási és kulturális intézmények egész hálózata jött létre. Mind eközben kiváló csapatépítő és vezető személyiség, és megértő, melegszívű barát volt.

Die deutschen Dörfer waren jene Orte, wo sich Otto so richtig zu Hause gefühlt hat. Er kannte die Leute, unterhielt sich gerne mit ihnen und verfolgte gespannt ihre bewegenden Geschichten. Die Blaskapelle aus Wemend verkörperte all die Dörfer, Städte und Kulturgruppen, mit denen er so sehr verbunden war. Diesmal erklangen traurige Melodien.

Talán a magyarországi német falvak voltak azok a helyek, ahol Ottó igazán otthon érezte magát. Ismerte az embereket, szívesen viccelődött velük, és mindig kíváncsi volt megható történeteikre. A Baranya megyei Véménd és annak fúvószenekara méltó megtestesítője volt mindazoknak a falvaknak, városoknak és kultúrcsoportoknak, amelyekben Ottó örömét lelte. Ezúttal a gyász dallamai csendültek fel.

Lieber Otto, ein Abschied aber kein Vergessen; Gott sei mit Dir!

Kedves Ottó, megtartunk szívünkben és az emlékeinkben. Isten Veled!